A te idődben még nem taníttattak

titeket, lányokat,

tizenhat évesen férjhez adtak

anélkül, hogy te azt akartad…

Iskolád alig,

de az élet iskoláját

nagyon is kijártad…

Egyszerűség, szeretet

jóság és lelkiismeret

embertelen munka,

margiti törődés

keresztre emelte

szegény életed…

Te, aki stigmaként viselted

pokol-házasságod,

mert „mit szólnak, fiam, mások?

megbélyegeznek a népek, ha elválok!”…

aki tűrtél s nem lázadtál,

önfeláldozó és hittel bíró voltál…

aki gyermek-apámmal Máriapócsra

elzarándokoltál,

s mély őshitedtől annak

elhalt hajhagymái

új életre kaptak…

Te, aki kibírtad

apám hadifogságát,

él-e, hal-e, évekig

sem tudhattad…

Te, aki a semmiből varázsolt

terülj-asztalt mindig,

hogy csináltad vajon,

én nem tudom máig…

Gyerekkorom első halottja

te voltál, nagymama,

szükségem lett volna rád

jaj, sokkal tovább,

s nem fogtam fel ésszel

azt a hirtelen távozást…

Gondolatom sűrűn tenálad jár

augusztusi csillaghullás táján,

s ha azt hiszed, hiábavaló volt,

mit küzdöttél és szenvedtél,

én emlékszem és… tudom, hogy

nagyszerű

ember

voltál.