Sz�lvihar

Konok kitart�ssal k�zd
ellenem a sz�l,
fogszor�tva fesz�l�k neki,
b�r t�voli m�g a c�l.
Arcizmaim gy�r�tten fesz�lnek,
k�pem, mint v�r�s-r�ncosra s�rt
�jsz�l�tt-arc...
ha n�zn�k, sem l�tok,
szememet has�tja t�m�rdek
sz�r�s karc.
Bel�l�k id�nk�nt a vihar
�d�zul n�h�ny k�nnyet sodor,
�m langyuk hihetetlen
gyorsan illan arcomr�l.
Hajam d�h�dten, sz�z k�zzel
t�pi, cib�lja, s �gy t�nik,
boldog, ha b�nthat...
Pedig gy�zn�m kell!
Beh�zom nyakam, fesz�tem
minden m�rk�z� porcik�mat.
Nekid�nt�m magam, nyerve
percenk�nt �jabb s m�g �jabb
m�tereket,
n�ha szinte sz�rny�ra kap,
hogy azt�n kacagva v�gjon f�ldh�z
e zord term�szet...
Itt ember, ha gyenge, s beteg,
biztosan nem uralkodhat,
engem is egyre ink�bb
apr�ra al�z a porszem-tudat.
Sz�lvihar, szilaj �gi elemek,
ne b�ntsatok!
Nincs �rtelme �gysem...
nem l�tj�tok, milyen
kicsiny vagyok?