Emlékek illatokban
Emlékek illatokban
Régi illat suhan el,
épp csak érinti orrom,
majd tovaleng,
mire eszmélek.
Talán rejtőzik valahol,
rátalálni próbálok, míg
gyermekkori vasárnapok
reggeli derűjét
álmodom végig.
Gondtalan-szép békénk
csillogó emléke
kínál csillanó mézet
a vajaskenyérre,
illatos kakaót mellé...
Ám volt még ott más is,
az illat keveredett,
tán a tyúkból fövő
húslevesé is
belekéredzkedett...
Hunyt szemmel merengek...
és igen... a kertből
belép nevetősen,
egy csokor rózsaszín
szegfűt tart kezében,
s jön énfelém
örök fejkendősen
a nagymamám:
"Tudom, mennyire
szereted, nézd már,
fogták magukat,
és ma reggelre hirtelen
nem kinyíltak?
Ezt neked szedtem,
kisunokám..."
|