Így tartod arcom

Arcomat

két kezed közé fogva

tartod oly puhán,

ahogy a harmat terem

a feslő rózsa szirmán,

ahogy a rebbenő lepkeszárny

őrködik színes hímporán,

ahogy lenge szellő észrevétlen

zongorázik végig falevelek során.

Ahogy a könny gyűlik gyönggyé

a szemhéj mögött,

ahogy a hold ezüstje tűnik el

a zord felhők között…

miközben visszafojtott vágy

csikorog fogad alatt –

mint mondod -, azért, hogy véletlen

nehogy belém harapj…

vagy ahogy a tulipán szirmai

- szemnek láthatatlan –

engednek a napsütésnek,

s egyszer csak feltárulnak

csodájára a világnak…

Így tartja puhán, szelíden

arcomat két kezed,

s én nem győzöm csodálni

e szépséges, tökélyre fejlesztett

tehetséged.