Csodaképem

Barna zsinór rögzíti pillekönnyű fakerethez
mutatós keresztfűzéssel a különleges vászonképet,
lélegzetelállító színekkel festve rajta az indonéz szigetvilág
teleholdas életképe, édes-csodás mesevilág, mit csak
a képzelet ragozhat tovább.
Bíbor, mélykék, arany, ezüst, sárga és lila színek
delejezve hívják magukhoz az áhító-bámuló tekintetet...
Veled voltam, mikor megláttam abban a füstölő illatú boltban,
sóvárogva néztem, tudtam, jól nézzem meg, s hagyjam,
majd felejtsem is el gyorsan.
Egy hónap múlva újra arra jártam, kerestem a képet
sóvárgón, titokban, vágyva, csak egy percre ismét láthassam,
de másik állt a helyén s én sajgó-irigyen, fájón gondoltam
az ismeretlenre, kinek szobája falán lóg, az ő örömére,
otthonának díszítésére.
Újabb hónap telt, s a nyárból hideg ősz lett, most te utaztál hozzám,
s én egy fárasztó hét után dideregve vártalak az állomás peronján.
Siettél felém, s ahogy megláttál, boldog születésnapot kívántál,
aranycsillámokat szórt a szemed, s átnyújtottad nekem szíved
minden szeretetével a hónapok óta titkon megvett-rejtett,
fél országon is átutaztatott csodás ajándékot: a mesebeli képet,
s vele együtt aranyszívedet.