Haramia

6. rész

…és a számítógép

 

Haramia imádja már pici korától, ha otthon dolgozom a számítógépen. Illetve teljesen mindegy, hogy dolgozom-e vagy csak úgy internetezem, lényeg, hogy ott üljek. Azonnal jön és amíg el nem fárad, röpdös át a könyvkupacokon, polcokon, itt-ott dobbantva egyet, hogy új erővel tudjon rugaszkodni. Egy közbülső állomás a monitor teteje; akár a padlóról egyenest fel tud rá ugrani. Azt csodálom, hogy még működik…
Eleinte meglepődtem, később hozzászoktam, hogy kismacskám gumilabdaként szeli a távokat akár vízszintesben, akár függőleges irányban. Szerintem külön élvezi, hogy a monitor a lendülettől hangos nyikorgással ad hangot nemtetszésének, valamint ennek a műveletnek a során ide-oda leng is kissé a szerencsétlen műszaki tartozék. A monitoron néha van egy kis pihenő, ami alatt én is folytathatom a munkát. Van, hogy csak ül rajta egyiptomi macska pózában, és kifele mereng az ablakon. Van, hogy élénk mosakodásba kezd, időnként jókat forgolódva, ami cirka negyedóráig is eltart. Közben persze én abból állok ki, hogy a minduntalan lelógó cirmos farkát próbálom több-kevesebb toleranciával elhessegetni az útból, mivel időnként jó lenne látni is valamit a monitoron. Ezáltal persze megtakarékoskodom azt az időt, amit portörléssel töltenék ezen a területen… Nem is tudom, mi lenne szegény macskával, ha egyszer úgy döntenék, hogy lapmonitort vennék!
A faroklógáshoz tartozik még a mosakodás közbeni monitoringadozás, recsegés-ropogás kíséretében. Van, hogy ezt követően úgy dönt, hogy igenis, itt fogja aludni aktuális napszaki álmát, és habár rendesen lejt a monitor teteje, ezáltal egyáltalán nem biztos, hogy kényelmes; őt ez nem érdekli, ha én épp itt ülök. Abba viszont bele sem merek gondolni, mi lehet a monitor belsejében, már ami a macskaszőrt illeti! Hiszen, mint tudjuk, a ferde tető sűrűn lyukacsos, ahol önmagában is beszáll tetemes mennyiségű por, de ha még az évek során felgyűlt macskaszőrmennyiségre is gondolok… ajaj, beszéljünk másról!
Baloldalt az asztalon tartom a kéziratokat, amikor pl. egy leendő könyv anyagát vinném a gépbe. Haramia nemes egyszerűséggel imád erre a kézirathalmazra ráugrani, akár a monitor tetejéről, akár a padlóról, de akár a vasalódeszkáról. Ez utóbbi nem azért áll állandóan nyitva, mert annyira imádok vasalni és sűrűn tenném, hanem azért, mert birkabőrrel letakarva egyik kedvenc macskapihenőhelyünk.
Na most, ettől a kéziratra ugrándozástól nem halad ám gyorsabban a meló! Tekintettel arra, hogy a papírmennyiség általában szanaszéjjel repked a levegőben a lendület következtében. És tegyük hozzá, van olyan szerző, aki a több száz oldalas kéziratát nem látta el oldalszámmal! Előfordult, hogy a nap hátralevő részében azzal töltöttem az időt, hogy a padlón ülve több-kevesebb sikerrel és egyre növekvő, reménytelen kétségbeeséssel próbálkoztam sorrendbe rakni a kéziratot. Mi több, szerencsétlenségemre Haramia ebben is megpróbált aktívan segíteni!
Az aktuális oldalt, amin dolgozom, egy ferdén álló kézirattartóra csipeszelem fel. Ezeket a csipeszeket is imádja rágicsálni Haramia, miközben dolgoznék. Időnként rettenetesen el van foglalva ezzel, és érdekes módon egyáltalán nem érdekli, hogy én szapora időközökben jelzem neki, hogy édesapja nem volt üveges és őmacskasága nem átlátszó; mindezt célzásként arra, hogy én közben tudnék esetleg haladni is, ha nem állna a kézirat elé.
Van, amikor isteni szerencse folytán a kéziratra ugrás következtében nem verődik le, mondjuk, ötven oldal, csak kettő, ami igazán szóra sem érdemes. Ám mire a kettőt ültömből felkapirgálom, Haramia végigterül az asztalon hagyott maradékon, ami valami csoda következtében nem zúgott le. Látványosan végignyúlik vagy átmegy kakaóscsigába, jelezve, hogy na, ő most itt és csakis itt szeretne megpihenni néhány órácskát. A munka sürgősségétől függ, hogy van-e szívem Haramiának ezt a tervét keresztülhúzni vagy sem.
Létezik egy olyan haramiás dolog, ami számítógépes működésemkor léphet fel: imád ugyanis keresztülfutni a billentyűzeten édes kis jószágom. Először, mondjuk, jobbról balra, majd ugyanez fordítva, és ezt ismételgeti számolatlanul.
Gondolom, az már ismerős sokak számára, amikor a macskák átsétálnak a billentyűkön, és ezáltal a képernyőn legjobb esetben furcsa, oda nem illő hieroglifák jelennek meg – hát istnem, fogja és kitörli az ember, ennyi szórakozása csak lehet tán annak az ártatlan jószágnak! De mikor olyat produkál, amit én készakarva sehogy sem tudok rekonstruálni? Nevezetesen például, hogy hogyan lehet ezt elérni: nyitva van internetezés közben egy rakás ablakom, interneten kívül is 4-5-6 program. Macska fogja, átlibben vagy rohan (teljesen mindegy) a taszteren, és a gazdadelikvens leesett állal, beavatkozásképtelenül nézi, hogy másodpercenként csukódnak befelé az ablakok, miközben lélegzetet venni is elfelejt. Meg sem kérdezi egyik program sem, hogy tényleg becsukódjon-e. Csukódnak – az összes. És mikor végigzár tizenakárhány ablakot, programokat; kilép magától a gép mindenből, kijelentkezik és kikapcsol. Ez nem mindig hasznos ám! Pláne, ha munkában van az ember, és mondjuk, fél napja nem mentett…
Mikor először láttam, azt hittem, nem vagyok normális, hiszen ez nem lehet, ilyen nincs! Szemem láttára zajlott, de szerintem senki nem hinné el, sőt, ha jobban belegondolok, én sem hiszem el! Ám azóta megismétlődött már, és azóta sem jöttem rá, hogyan történhet ilyesmi…