Őszi béke

Óriástölgyek alatt

halad el az utam

nem szállok buszra,

bár ezer dolgom lenne…

itt bokáig ér az avar

újra gyerekként

gázolok benne,

s ahogy haladok,

léptem szelet kavar,

a levélszőnyeg

zizzenő könnyedséggel

huppan arrébb…

Csend és áldott

nyugalom honol,

szellőztetem

zsongó fejem –

nyűgök, gondok,

hagyjatok engem,

áhítom a békét…

Felfelé tekintek…

a lombkoronák már

nem takarják el –

a szikár ágak között,

magasan az erdő fölött

biztatón tekint rám

a kék őszi ég.