Uram, nem vagyok méltó...


Uram, nem vagyok méltó
és talán soha nem is leszek,
bár úgy szeretnék, és
bízva reménykedem,
hogy meghallhatnád
mélyről feltörő halk,
egyszerű hangját
egy gyarló léleknek,
s kívánhatnám bár,
hogy hajlékomba jöjj...
én enélkül is hiszlek,
elég az Ige, elég a Jel,
és érzése gondviselésednek,
s hogy ide fáradj, nem kell,
hiszen itt élsz bennem, hidd el...
érezlek, látlak lelki szemeimmel...
hanem csak egy szóval mondd,
ó, én hiszek benned,
hogy meghallja füled
suta imám, néma sóhajom...
hisz más e világon nem lehet,
ki szavak nélkül is ért,
csak Te, ki ismered egész
tökéletlenül is teljes életem...
és meggyógyul az én lelkem.

 
(Dőlt betűs sorokhoz megjegyzés: Egészen biztosan sokan tudják, de azért leírom: a Máté-evangélium 8:5-17 szerint Kafarnaumban történt, hogy Jézus egy szavával, távolról meggyógyította egy pogány százados szolgáját. „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.” E mondat naponta sokezerszer hangzik el a világ keresztény templomaiban, hiszen apró változtatással része a katolikus misék liturgiájának: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” )