Anyámért

Mikor gyorsvonatként rohannak a napok,
észre sem veszem már a száguldó hónapok
nyomát, csak egy állomásnál döbbenek rá néha,
a bennem élő gyermek még futna, szaladna,
hiszen örök biztonságban tartja anyja karja...

De ó, istenem, enyésző fiatalság,
mi nemrég te voltál, anyám, ám hány virág
kinyílott hány tavaszon, s hányszor hullottak
színes levelek? Már én is a megpróbáltak
útját járom, s tudom, őrizni téged nem tudlak...

Ahogy gyöngyszemként peregnek napok és évek,
jövök rá, egyszer talán nélküled kell éljek.
Azt tudom, most e gondolatot nem viselem el,
míg te vagy, én csak addig vagyok egész lélekkel...
önzőn kívánom: maradj velem, míg nekem is mennem kell.