|
Falusi nyarak
Falusi nyarak
Emlékszel, mikor ültünk a fűben,
fejünk felett zsongott a nyár...
s mi a papsajtot rágcsáltunk csendben,
trécseltünk, s jókat nevettünk,
e nyári napok lusta emléke olykor
vissza-visszajár.
Emlékszel, mikor ostorcsapóztunk,
az okos felnőttek végére küldtek,
elején a mázsás jóember beindult,
s én repültem messzire, át a kerítésen...
bele az embernyi magas csalánba...
s ők voltak felnőttek...
Emlékszel, ott a gépállomáson
a réten szabad madárként játszhattunk,
minden beálló gazdasági gépre felmásztunk,
fáról szedett éretlen körtét ettünk,
kutya sem ellenőrzött, nem nézett
utánunk, mit csinálunk...
Emlékszel, volt egy tele magtár,
ma már belátom, veszélyes játék volt...
felmásztunk a több méter magas búzán,
s hogy süllyed alattunk, megfulladhatunk,
arra nem is gondoltunk... de jött az őr szitkozódva,
űzve - szerencsénk volt...
Emlékszel, bunkert csináltunk az
orgonabokrokban... takarókkal zártuk
azt a részt körbe... ott fecserésztünk,
ültünk egész nap, felhőtlen örömben
babaruhákat varrtunk, a nap prímán telt...
a végén fára másztunk...
Emlékszel, tejért jártunk esténként.
Hét óra, indulás. Fejős házakhoz.
Utunk más-más házakba vezetett, de e
feladat mindig is mi dolgunk volt.
Néha suttyomban egymást elkísértük,
késve értem nagyanyámhoz.
Emlékszel, mikor lementünk a kertbe,
mely kilenc családé volt egyszerre,
s beültünk - elvileg - a mi ágyásunk
kellős közepébe. Egymás után faltunk
a naptól meleg paradicsomokat, s kiáltoztunk is,
persze senki nem járt erre.
Emlékszel, a falu kisboltját Jóska bácsi
- úgy előttem van még arca - vezette,
oda küldött nagyanyám, vagy délelőtt,
vagy délután háromra, nyitásra... folyton
beszélt, szaporán Jóska bá, hogy az időt
a nép jól töltse...
Emlékszel, mikor Matyi, a szelíd csóka
nagyapám szájából a csikket kicsente...
és emlékszel, hogy Zina, a vörös cica
oly szelíd és tűrőképes volt, kibírt még
minket is... és csend volt, ha nagyapám leülte
előtt a székről lebillentette...
Emlékszel? E nyarak mind a gyerekkorunk.
De millió emléknek csak nagyon töredék része!
Már lassan senki nincs, ki emlékezhetne.
Az emlékek simogatnak, gyerekkorom épp
nem volt veszélytelen, csak egyszerű
és szép... úgy egésze.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
