Depresszió 2.
Depresszió 2.
Gondolataimra béklyót csavart a lét,
szívemre jégpáncél zárult.
Színes világú lelkemben égő parázsra
zimankós, lelketlen tél hullt.
Minden reggel csak ámulok, hiszen
élő álmoknak áldozok, mégsem
gyógyulok, mégsem felejtek,
emléked csak azért sem enged.
Meddig, vajon meddig nem fogom még fel,
hogy nem vagy, s nekem még mindig élnem kell?
|
|