Újra a búcsú…

És újra a búcsú és ismét az emlékek...
visszagondolok, milyen szép volt veled...
Épp ma egy éve, hogy TE jártál nálam,
első találkozás, mely nem társaságban
zajlott, s döntöttünk, lesz-e folytatás...

Most három napig csak kettesben voltunk,
mennyit nevettünk, mennyit gyalogoltunk...
s mikor holtfáradva ránk borult az éj,
annyira meghatott, szerelmed milyen mély,
romlatlan, őszinte, igazi szenvedély.

Szavak nélkül valódi a csend is,
Fényed nélkül szürkébb vagyok én is,
Újra hétköznapok sodornak bennünket,
Nem félek mégsem, hisz bennem emléked
nyugodt-hű léleknek garantál életet.