Láncszem-napjaink

Láncszemek kapcsolódnak egybe,

mindennapjaink, viselt dolgaink,

életünk percei sorjáznak…

s ahogy telik az idő - az életünk -,

a láncsor egyre hosszabb…

Nézegetem, forgatom,

érintem, szinte ízlelgetem

e láncszemeket…

legtöbbjük átlagos,

matt vagy fényes,

egyszerű vagy színes –

ők - dolgos hétköznapjaink,

munkánk, hivatásunk,

kötelességeink és itt vannak

a túlélt, nemszeretem-dolgok…

Van pár rozsdás szem,

megbújnak szégyenkezve,

betegen vagy megtörve,

a láncot mégis összetartva,

alázva és többször elejtve

találjuk meg őket újra meg újra,

hisz életláncunk

csak velük teljes,

fel kell vállalnunk

őket, így helyes…

Néhány láncszem ragyogva

szivárványszínben tündökölve

szívmeleget sugároz…

ezek ragyogó fénypercek,

ékesen csillogó drágakövek,

mélyek és őszinték, beszédesek,

boldogok, viccesek, örömteliek,

szeretetteljesek,

vagy lélekmelengetőn

szerelmesek…

Ilyen láncszemeken látlak

téged is, kedvesem.

Talán sokáig melengeted

magadnál a szívem,

s maradsz életem láncsorán

a legféltettebb láncszem.