Bírod még?

Kemény a tél most, mint az életem

Naponta érzem átfagyott keresztem

Reggelenként jeges markok szorítják szívem,

Vörös tűzkönnyek égetik szemem

       S az ólmos ködfátyol mögül mintha

       gúnyolódna egy hang:

            - Bírod még?

Ha éjjel zörget az északi szél

(Már egész megszokott, mint ez a tél.)

Előre félek az álmoktól, a másnaptól,

Újrakezdeni megint, míg utol

      nem ér egy fáradhatatlan, komor,

      cinikus, baljós hang:

            - Bírod még?

Újra és újra kezdem, mert muszáj

És szidom magam, amiért úgy fáj

De nem szólhatok róla, nagyon hosszú volna

Megértetni bárkivel azt, miért is szólna

      hozzám - szerintem - egy ellenséges,

      fekete árnyék-hang:

            - Bírod még?