Minden nappal eltelik...

Ne nyafogjak, mondod nekem oly kedvesen,
hogy lelkemre egyetlen percre sem vehetem.
Van két lábam, mozgok, látok és hallok is,
s hogy mindez megmaradt, értékeljem mégis.
Hogy macskáim nyugodtan simogatni tudjam,
épségben megmaradt bal kezem is… lássam.
S a jobb sem halt meg, csupán szabadságot kért,
mert jól túlterheltem, kissé nyugovóra tért...

Ha az ember a gondokból ki sem látszott néha,
nagyanyám réges-rég mindig csak azt mondta
komoly bölcsességgel, higgadtan, nyugodtan:
˝minden nappal eltelik egy nap, fiam˝.
S a csuda sem tudja, ez egyszerű mondatnak
- mellyel mindig élét vette a panaszáradatnak,
s e kijelentés, bármily együgyű s megható –
hatása mégis miért oly megnyugtató...