Rezignált a tél

Tél van és nem fehér,
szürke és fekete,
ablakon kinézve
színtelen remete.

Dísztelen, fénytelen
- a Nap ritka vendég -,
egyhangú, megszokott,
rezignált és vár, rég...

Várakozik... mire?
Szelíd napsütésre,
hangokra, illatra,
színekre, fényekre...

Türelem, korai még
fénylő tavaszt várni,
ez még a január,
a telet kibontakozni

még senki sem látta,
a szánkó is szunnyad
a kamrában, magában,
hóember sem olvad...

Nyilván, hisz hó nélkül
elég nehéz lenne,
el sem készülhetett
őhóembersége.

Ám a tél még itt jár,
sosem lehet tudni,
mikor fog magából
mínuszokat szórni.