Napfelkelte
Napfelkelte
Sötét van, még
ébredezik a remény,
lámpát gyújtok.
Kedvem csapnivaló,
ahogy ablakhoz támolygok...
göndörödő vaskos fellegbundák
puffadnak a tízemeletes
házsorok fölött,
szinte jólesne ruganyos testüket
megérinteni, bennük hemperegni...
Némán, alázattal figyelek,
vajon miféle hajnal ez,
éj és nappal között?
A szürkébe sárgás-rózsaszín
árnyalat hömpölyög,
csodás színárnyakat fest
a hajnali élmény,
mely már nem képzelet,
így néz ki sok festmény!
A templomtornyon elakadni
látszik a felhőtömeg...
és egyszer csak győzedelmesen,
sárgán-narancsosan
kivillan a Nap!
A szem kitágul,
a sóhaj bennszakad,
tudatomba hatol
a madárdallal
gazdag pirkadat,
szinte hallom
a harsonákat,
ember, védd magad!
Ez itt egy új nap!
|