Monológ az újszülötthöz

Monológ az újszülötthöz

Hazamentek... először együtt
ők, az új kis család.
Most vehetlek először karba,
kis Bence - én, a nagymamád!
Úristen, az érzés letaglóz
és hihetetlen minden perc,
mit karomban töltesz...
szüleid rámbízták az első napokra
fürdetésed...
jaj, nagyon félek,
izgulok, hogy úgy viselkedhessek,
mint aki minden nap
kizárólag újszülöttet fürdet...
magabiztosan,
határozottan...
pedig évtizedek óta
nem láttam, nem érintettem
ilyen pici, törékeny testet...
de szüleid nem tudhatják,
hogy ellep a bizonytalanság,
s a féltés, nehogy leejtselek,
jaj, nehogy összetörjelek,
te apró csodája
ennek az életnek.