Az én utcám

Gyermekkori utcám
s a ház, ahol felnőttem,
régi valójukban élnek
képzeletemben.
Így, ahogy most látom,
majdhogynem idegen...
annyi a változás,
szinte hihetetlen...

Mennyi új ház, s mennyi
sosem látott ember!
Ballagok csendesen,
hisz köszönnöm sem kell...
Itt-ott tán a járda
ismerősen repedt,
s pár - velem egyidős -
fa ága integet...

Hányszor végigjártam
ez utcát, istenem,
minden zegét-zugát,
szögletét ismertem.
Már más kutyák ugatnak,
s nem is üdvözölnek...
csak az esti szél talál
engem ismerősnek.