Már van mire...
Már van mire...
Úgy ülünk egymás mellett,
mintha templom lenne e padsor,
s emlékezünk, már van mire...
a változó ég alatt hány évszak járt el
és hányszor költöztek a fecskék
a tél elől melegre, messzire...
Beszéltünk akkor rejtett szavakról,
e hatalmas fák árnyékában ülve
- mert akkor is meggyulladt a Nap -,
magányos, sötét, borongós oldaladról,
és hogy vajon kettőnk számára rejt-e
közös pillanatokat a holnap...
Azóta lásd, mennyi minden történt...
emlékképek villannak sorban elénk,
még a különleges karkötő és nyakék
is gyöngy-perceket idéz... bárhol járunk,
valahogy mindenhol kísérnek az indiánok,
ott vannak ők s a lágy, dallamos zenék...
Most ülünk egymás mellett,
már kézfogásunk sem tétovázó,
s emlékezünk, már van mire.
Látom szemedben a bizonyosságot,
hogy sokszor költöznek még a fecskék
a tél elől melegre, messzire...
|