Mert kimondtad

Óvakodj jelentőségteljes, netán sorsdöntő dolgokról, eseményekről vagy emberekről gyorsan kinyilvánítani valamit. Megesik, hogy sietsz a megfellebbezhetetlennek tűnő véleménnyel, mert azt hiszed, lemaradsz valamiről, ha nem te nyilvánulsz meg elsőnek. Majd szép lassan meglepődsz, mert látod, mások másképpen reagálnak, közben elkezdesz gondolkozni is, minekutána rájössz, hogy nem volt igazad. Nem úgy van, ahogy gondoltad, tévedtél. Apró kis momentumokat hagytál számításon kívül, nem vettél figyelembe nyilvánvaló tényeket, s ezáltal a várható következményeket - lassanként találnak el a tévedés szikrái. Kinyilatkoztattál, ítélkeztél - kár volt. Legszívesebben meg nem történtté tennéd a dolgot - de már nem tudod.
Már nem visszakozol, nem akarsz, nem mersz, nem lehet - mert azt hiszed: akkor oda a renoméd. Úgy érzed, megalázkodás, ha belátod tévedésed, hogy mások igazát ismered el. Inkább hallgatsz, vagy körítesz, tódítasz véleményed mellé, cifrázod azt néha hazugsággal, vagy témát váltasz, olyat, melynél újra kezedben tartod a vezérfonalat. Csakazértis.
Pedig belül nem lesz neked könnyebb. Tisztában vagy az igazsággal, lelked mélyén te is, mások is tudják azt. Mégsem törekszel a látszaton változtatni. S addig-addig magyarázod magadnak és másoknak a bizonyítványt, hogy a végén már te is elhiszed, hogy igazad van. Sőt, megesik, hogy elfelejted az alapot, a valódi indítékot. Nem ismersz könyörületet, az alázatot még úgy sem - számodra egy a lényeg: tökéletességed látszata maradjon fent.
Pedig nem szégyen nem annak lenni. Pláne, hogy nincs tökéletesség.