Esőálom

Álmomban ezüstfelhők
fodraiba kapaszkodom,
csillogó cseppek záporoznak
mosolyt fénylő arcunkon.
Nincs okom bátran örülni,
mégse merészkedik társnak
most a bánat; lelkemet, mi nyomja,
szétszórom a világnak.

Észrevetted vajon, kedves,
ha ketten együtt nevetünk,
még az eső is eláll, és mi
a szivárványon térdepelünk?