Hidd el
Hidd el
Hidd el, nehéz súly volt,
míg nem láthattalak, ingatag
és csalóka volt a remény,
hogy egyszer még hallhatlak.
Hidd el, komisz sors-kőfalak mögül
sóvárgott lelkem a jó szóért,
nyomasztó sötétség s bánat után
éltető léleksimításért.
Értettél és vártál rám,
nem adtad fel csendes harcodat,
bár szinte álomnak tűnt,
hogy valaha érintettem arcodat.
Ki érezhetett valaha ég és
föld között nyugalmat,
sok lidérc és nyomás mellett
végre tisztító bizalmat,
az tudja is, nem csak érzi:
a szeretet ad igaz erőt, hatalmat.
És azt is hidd el, a kötelék
e daróc, nehéz idők dacára
sem lett foszlott, sem korhatag.
|