Hőségriadó

A hőség atomjaira bontja agyamat,
alig formálódhat épkézláb gondolat.
Életerő, jókedv, figyelem, tetterő
kivész az emberből, ami marad, egy merő
túlélése minden egyes napnak.

Ó, meddig tart még a hőguta, ez otromba,
hiszen nélküle is épp elég goromba
a helyzet -- gond, nyomor, baj és aggodalom --,
a vizes törülköző hiába nyakamon,
alig jobb, mint partravetett halnak.

Ennél már csak az az állapot a rosszabb,
ha az egyéb bajok pluszban halmozódnak,
van, ki megoldhatja, hiszen csak pénzkérdés,
ott máris megvan minden komfortérzés,
nekik fura nyűge a "paraszt"-nak.

Gyerekkoromban sem rajongtam a nyárért,
várni éppen hogy csak a nyári szünidőért
vártam, de későbbiekben már februárban
azért aggódtam, hogy nemsokára nyár van...
nem érzem hiányát a perzselő napnak.

Tenni nem igazán tehetünk semmit,
kit a Nap hasonló sorban izzít, hevít.
Túlélni a nyarat, s arra próbálni gondolni,
lehetne még rosszabb, hisz' mennyi, de mennyi
fajtája létezik a sorscsapásoknak.