Kihuny az utolsó

Lidércálom, értetlen néma
sötétség.
Hideg szelek, néma kövek,
végtelenség.
Magam vagyok zilált kétségek közé gyűrve,
hiába kutatok túlélést, értést remélve,
nem lát senki,
minden idegen,
s távol, mint az ég.

Biztos pont nem létezik,
ingatag a világ.
Egy lélek sem közelít, kihuny
az utolsó láng.
Szememből elhal a dioptria, vakon küzdök
valós és vélt árnyak ellen, képzelt szemöldök
húzódik össze,
s már olyan vagyok, mint
kiszáradt fán az ág.