Gondolatok anyámhoz
(82. születésnapja alkalmából)
2013. július 9.
Gondolatok anyámhoz
Beszélgettünk akkor is, mint annyiszor,
mint barátnők akár...
Tizenötöt töltöttem én, s te búsan
"öregezted" le magad,
mert te már negyven voltál...
Én tiltakoztam, de te oly mindentudón
s bölcsen hallgattál,
hogy szinte elhittem, egy negyvenéves
gyakorlatilag majd' a sír szélén áll...
Már nemcsak te, de én is rég tudom,
a negyvenévesség és az öregség
csak a gyereknek egy és ugyanaz,
több mint duplája alatt még mennyi
de mennyi ér-patak-folyónyi, mosolyból és
könnyből tengernyi történet lesz igaz.
Mesék és regények, remény, hit, szeretet,
önfeláldozás és pótolhatatlanság,
kényszerűség és bizonytalanság,
sok-sok apró öröm és végül győzelem,
életekért, könnyebbségért folyó küzdelem,
bizonyítandók, célok, problémák és gondok,
csapások, kudarcok, nem várt pofonok
egyvelege vár még az emberre,
hogy várhatná mindez, ha életútja felén
már valóban vén lenne?
Annyi mindennek részesei leszünk,
talán már mindenre nem is emlékezünk...
A szépség lelkedből jött egész életedben,
kérni sosem kértél, te adtál bárkinek,
szinte kérés nélkül is.
Aki ismerhetett, általad több, gazdagabb és jobb lett,
lehettél akár negyven- vagy nyolcvan-, de szerintem
akár ezeréves is.
Hetente gyújtok egy-egy gyertyát, de nemcsak
halottainkért, hanem szeretetből, érted,
azért, hogy élsz,
mert az embernek az anyja lehet csupán,
ki feltétel nélkül fogadja el, és ősi erővel szereti,
tisztán önmagáért.
|