Voltak
Voltak
Volt, aki akkor kezdett volna
őszintét játszani, amikor már
mindegy volt. Fájdalom, de késő,
többszöri esély és csalódás után már
a bizalomnak a füstje is messze jár.
Volt, aki melldöngetett, tudta,
mire vágyom, nem volt nehéz dolga,
hát ígérgetett. Hittem, reméltem, ám
mindezt hiába. Megszedve magát lett önmaga,
már nem is volt fontos a rabszolga.
Volt, ki esküdve imádott, abnormális
féltéssel, s nem volt más a kapcsolatunk,
mint folyamatos sírás-rívás, harag
és esküvés, ám semmiképp nyugalmunk.
Perverz féltékenysége lett halálunk.
Volt, ki igazat csupán akkor szólt,
ha nem beszélt, ha hallgatott, mert
még köszönése sem volt más, mint hazugság.
Ép eszemért azóta is hálával mondtam nemet,
hisz' már szinte saját szemem által is átvert.
Volt, ki azt hitte, külön kegy,
ha halandó személy körötte lehet, s ezt
ügyesen el is hitette, miközben magamat
semmibe vételre kényszerített,
s profi módra hülyére vehetett.
Volt, aki csak vigasztalódott,
közönség előtt büszkén hordozott,
de kettesben a szavak elszálltak messze,
a hullámhossz néma maradt, az egész belül, ott
a mi lelkünknek neszt sem okozott.
És még sorolhatnám. Többé vissza
senkire sem néztem, bármilyen jelzésre
nőként csakis észrevétlen maradva
gondoltam innen további létemre.
Szolgaságnak, alázásnak, lenézésnek,
oktalan féltékenykedésnek, átveréseknek
kihasználásnak, bántásnak ezentúl
vége. Szabadság lesz végre.
Amikor valahogy immár jó pár éve
valamiképpen mégis beléptél jól megszokott
életembe, megláttam benned, mit más nem.
Valahogy bízni, hinni kezdtem, s ami megfogott,
a jóság, nyugalom, bizalom, türelem,
hogy számíthatok neked és számíthatok rád.
S hogy melletted is szabad maradhatok.
|