Hímes fátyol alatt

Kirakatokban szemlélem
rezignáltan, mi minden
az, mi ebben az életben
sosem lesz enyém.
Csuda tudja, de nem érzek
semmi sajgást, irigységet,
legyen boldog velük,
aki teheti… s az nem én.

Velem csak fut az élet
színes kis apróságaim körül,
s lelkem, mit hímes fátyol
von be, csak derül,
s hidd el, egész másnak örül.
Csak hitem az, mit magamnak tudhatok,
csak kezed, mit kezemben tarthatok,
és az érzések mélyen, ott belül.

Talpig betakar a fényes hideg,
nem fázom, mert kedves arcképed
ott dereng lelkemnek szigetén,
szívemnek rejtett szegletén.