Kezdetben volt

Kezdetben volt az állatkertben
az a víztömegre hulló eső, mit
lentről néztünk a jegesmedvék
s fókák medencéjénél... különös
látvány volt alulról nézni a vizet,
amint tetejére pörögnek a sűrű,
kemény cseppek. Én csak felfelé
néztem ámulva, te pedig, azt
hiszem, inkább engem; azt hitted,
észre úgysem veszem. De nem
szóltál volna egyetlen szót sem,
hogy tetszem vagy hasonlók; s
a kezdet után alig két héttel
a társaságban sem, hol újra
egymáshoz sodort minket az,
mit sokan véletlennek neveznek...
mikor szótlanul bár, de folyton
közelemben lógtál; ha leültem, te
újra csak mellém ültél, ha arrébb
mentem, jöttél utánam; s vártam
mikor böksz már valamit, egy
nyilvánvalóbb jelet, egy érintést
vagy bármit, melyből tudhatnám
magamtól is, mivel és hogyan
nyithatnám meg szíved zsilipjeit.
Vártam és várhatnám a mai napig,
hogy megmondd zárszerkezeted
titkos kódjait, ha én nagy levegővel
s annál jóval nagyobb rászánással
- meghazudtolva minden rám
jellemző addigit - nem mondatok
veled elkerülhetetlen módon
fekete vagy fehér á-t vagy bé-t.