Áprilisi csodák

Április és csodák,
tó és Erdőspuszták...
nézek százfelé, fojtott ujjongástól
akad szavam el, szemem könnybe lábad,
tüdőm feszül a tavaszi zsongástól...

Kergetőző s repkedő
madárkák itt-ott, évődő
párjuk hűséggel követi őket,
vagy ha maga van, párja hamarost úgyis
megjelenik s dalolnak duettet...

Fejem felett magas fákon
vörös foltos kis fakopáncson
ámulok, ahogy csőre bőszen kopácsol
s már meg sem lepődök, mikor visszhangként
párja felel a szomszéd faágról.

Bájos látványú kis patak
fodrai fürgén futkároznak,
vizén a part őrt álló fái ringatóznak
tükörképként, s hallom szívmelengető
zsibongását milliárd bogárnak, rovarnak,
érzem illatát menyasszonyruhába öltözött fák
megannyi üde, tiszta virágának.

Íme, a nádassal, füzessel,
körben kis horgászöblökkel
ékített, képeslapként elém táruló,
"oly szép, szinte giccs" megjegyzést
néma méltósággal meg sem halló
mesebeli tó...
a Nap lemenni készülődő fénye
nyomán már megszületett tükrén
az aranypalló...

Körbejárva a tavat,
csodás naplemente arat
diadalt, s most már csak emlékezem,
milyen volt e pár óra s ez a pillanat...
Arra gondolok, ha újra ott lennék,
a vízből azt a cserebogarat
valahogy csak kihalásznám;
s arra, hogy mit szólnál, ha a
gyermekláncfű sárga virágaiból
koszorút fonván, szemedbe nézve
azt nyakadba raknám...